Több milliárdos veszteséggel zárta 2024-es pénzügyi évét az RTL Magyarország
A vállalat elsősorban a tartalomgyártás megnövekedett költségeivel, valamint a streaming technológiai fejlesztésekkel magyarázza a helyzetet.
A vállalat elsősorban a tartalomgyártás megnövekedett költségeivel, valamint a streaming technológiai fejlesztésekkel magyarázza a helyzetet.
A kereskedelmi csatorna együttműködésre lépett a Disney-vel, így sok régi közönségkedvenc film visszatérhet az RTL-re.
A bevételek a piaci átlag fölött, 10,4 százalékkal nőttek, a pénzt azonban elvitte a Bajnokok Ligája jogainak megszerzése, a streamingszolgáltatásba történő beruházások, valamint az új székház is.
Többek között azt is ellenőrizték, hogy nem körözik-e a médiaügyi szaklap főszerkesztőjét.
A tévécsatornát korábban képviselő ügyvédi iroda indított keresetet a cég ellen, a mostani ítélet csaknem hét éve tartó pereskedés végére tett pontot.
A reklámadó-törvény és a televízió kormánykritikus hozzáállása is téma volt Nagy Ádám és az RTL vezetése között.
Az LG után már a Samsung készülékekre is letölthető, így a hazai piacot uraló két tévégyártó legtöbb eszközén elérhető az RTL+ alkalmazás, mellyel többek között a BL-meccsek is nézhetők.
Kilenc év, nulla magyar vezérigazgató.
Közös sajtótájékoztatót tartott az RTL Magyarország és a 4iG, itt részleteket mondtak el az augusztus 13-án bejelentett partneri megállapodásról, a 4iG pedig bemutatta a most debütáló One TV tévés platformot, amelyen keresztül az előfizetők hozzáférhetnek majd az RTL+ streamingcsatornához is.
A NER vezető technológiai cége lesz a kizárólagos értékesítője a csatorna streamingszolgáltatásának.
Az ígérik, hogy Pokoli rokonok néven futó új tévésorozatról többet a csütörtök esti Fókuszban és a következő hetekben az rtl.hu oldalon fognak elárulni.
Minden bő második magyar úgy érzi lenéznek minket az EU-ban a nyugatiak.
Az énekes-műsorvezető 2024 második felétől lesz látható az RTL képernyőjén.
A volt indexes újságíró két év után távozik a csatornától.
Az NMHH még tavaly indított eljárást egy szivárványcsaládokról szóló kisfilm miatt.
Nem egy szokványos projektcéget alapított az RTL Magyarország, erőforrásokat mozgathat meg az idén.
A csatorna közleményében azt írta: az RTL Magyarország nagyon sokat változott az elmúlt hét évben, a teljes esélyegyenlőségért dolgoznak.
A jogi igazgató férjének az ügyvédi irodája is perli a tévétársaságot.